Keresés:

Közlekedés, parkolás

- Ausztria tömegközlekedése sokrétű. Útvonalhálózata rendkívül jól kiépített. A hegyekbe vezető út mindegyikénél védőkorlát van felszerelve, illetve ezen utakat rendszeresen ellenőrzik és javítják. Az ősz beköszöntével a hegyi utakon kötelezően előírják a téli gumi használatát, és a rosszabb időkre gondolván a hóláncot is. Szöges gumikat is igénybe vehetnek, de csak meghatározott időszakon belül, ami novembertől húsvétig tart. 

- Ausztria városai között az Austrian Air Service nevű légitársaság közlekedteti repülőit. Ezek a városok Salzburg, Linz, Klagenfurt, Innsbruck, Graz és Bécs.

- Ausztria vasúthálózata az egész ország területére kiterjed. Eurocity és Intercity járatai gyorsabbak, kényelmesebbek, mint a magántársaságok üzemeltette járatok, amik kisebb távolságokat tesznek meg és több helyen állnak meg.

- Autóbusz járatai a magasabb helyekre képesek elvinni az utasokat. A buszok műszaki állapota kifogástalan.

- Villamost azoknak a turistáknak ajánlott, akik szeretik utazás közben megnézegetni a város különböző nevezetességeit. A tömegközlekedési eszközök közül ez az egyik legtágasabb és legolcsóbb.

- A Passau – Bécs – Budapest útvonal hajóval főleg április és október között vehető igénybe, míg az év másik napjain inkább a Wolfgangsee, Bodensee területeken aktívabbak a hajójáratok.

- Kerékpárral inkább a Bécsen kívüli városokban közlekedjünk. Több, mint 100 vasútállomáson lehet bérelni, amiket leadhatunk másik állomáson is.

Sok más országnál jobban felkészült Ausztria a mozgáskorlátozott emberek fogadására. Mégis vannk vonatok és buszok, amelyekre nem lehet tolószékkel felszállni. A vasútállomáson tudnak nekünk információt adni, hogy az adott vonaton van-e lift. A földalatti állomásokon is hasonló a helyzet, érdemes előre tájékozódnunk. Minden nyilvános illemhelyen van mozgáskorlátozottak számára speciális fülke.

 

Parkolás:

 

Parkolóhelyet nagyon nehéz találni a városokban. A parkolóházak (Parkhaus) erre a célra a legmegfelelőbbek. A frei szó jelzi, ha van szabad hely.

Rendkívül sok a mélygarázs az országban, automatákat nem találunk. A parkolószelvényt ”Tabak” felirattal ellátott kioszkokban válthatjuk ki.  A belvárosban van egy korlát, ami másfél órányi parkolást engedélyez.

A mozgáskorlátozottak autói számára feltűnően jelzett külön helyeket tartanak fenn. Ha autónkon matrica jelzi, hogy mozgáskorlátozott személyé, parkolásunk ingyenes.

Bécs legtöbb körzetében a parkolás csak az ott lakók számára megengedett. Nagyon figyeljünk arra, hogy tilosban ne parkoljunk. Biztos, hogy büntetést kapunk és még az autónkat is elszállítják. Gondoljunk csak bele, mennyi idő, pénz és fáradozás szükséges ahhoz, mire külföldön visszaszerezzük az elszállított autónkat.